"Azt mondtad, hogy ez az élet..."

Fogalmam sincs mi indított el ezen az úton. Valamilyen határozott, sorsnak avagy végzetnek nevezhető dolog, vagy csupán a merő véletlen, de felültem erre a hullámvasútra. Akkor még nem tudtam mire váltok jegyet.
Elindultam. Izgalommal, lelkesedéssel vártam minden egyes kanyart, és ott ült mellettem jópár mellémrendelt útitárs, akik fogták a kezem. Színes képekkel teli utak voltak, s én csak mosolyogtam és mosolyogtam, pillanatnyi könnyeim hamar elmosta egy-egy következő esemény. Aztán ahogy haladtam előre, úgy vált egyre szürkébbé és képlékenyebbé a táj. Már nem mindig fogadtam kitörő  lelkesedéssel egy-egy bukkanót, s egyre nehezebb volt bátornak lennem, azonban egyre szükségesebb. Minden körben, minden megállónál elvesztettem egy vándort, s majdan kaptam újakat.
Még mindig utazom. Hogy mikor ér véget, szintén sejtésem sincs róla. Talán ugyanazokat a köröket járom, talán ugyanazok a helyek, helyzetek vesznek körül, mégis egyre nehezebb megtalálnom a monoton út közben a pompás, felemelő mozzanatokat, amik erőt adnak egy-egy újabb szakaszhoz. Semmi kétség, ez egy nagy utazás...