Ér(t-e)(?)

Angyal, ki glóriáját önnön szívébe döfte végül, 
Ördög, ki a pokolhoz ment egy életre feleségül. 
Fehér, mely vakító nap sugarait verte vissza, 
Fekete, mi sötét lelkeket vitt örök kárhozatba. 
Szépség, minden rútsággal karon öltve, 
Maga a csúf, Ámor véres kezének tompa ökle. 

Hajnali harangszó éles sikolya, 
Déli árnyékok fullasztó mámora. 
Gyertyaláng, mely körül elfogy minden levegő, 
Hinta, májusi eső után szivárványban lebegő. 

Ez volt melletted az élet. 
Most szürke minden. 
Elfogyott tengernyi ingerem. 
Állok az út közepén, 
S didergek félszegen. 

Veled ment minden, 
te kedves magadra maradt. 
A gond csupán: 
ez volt minden talaj fáradt talpaim alatt...