Lehet egyáltalán hajnal 5-kor jól ébredni? Kávé, cigi... nincs. Soha nem volt szükségem "menekülő szerekre". Meztelen valójában szeretek szembenézni a hétköznapokkal. Mondja valaki, hogy gyenge vagyok.
A szekrényben sokáig kutatok a régi mosolyom után, azután a kis huncut után, amin volt egy leheletnyi életkedv, és igazán jól állt nekem. Nem találtam. Helyette gyorsan felkaptam magamra a jól megszokott közömbös álarcot.
Fáradtan léptem be a kórház kapuján reggel 6-kor. Immáron két hete, hogy kezelésekre kell járnom, mióta megállapították a diagnózist. Azóta kábán járom a várost. Ismerőseim úton-útfélen megállítanak és ártatlan, sajnálkozó arccal mondogatják, hogy "ilyen fiatalon." Eszükbe sem jut, hogy talán ők is okozói ennek az állapotnak.
A megszokott arcok várnak, s én berögzült mozdulatokkal heveredem le az ágyra. A monoton rendet egy orvos hangja töri meg, ismeretlen hang: "Üdvözlöm, Dr. Kovács vagyok, az új orvosa. A korábbi sikertelennek bizonyult kezelések után úgy döntöttünk korábbi orvosával, hogy ezentúl én kezelem Önt. Egy egészen más eljárással próbálkozom, ami az eddigi kutatások alapján meglehetősen sikeresnek tűnik."
Nem figyeltem igazán, nem hittem én már semmiben...pláne, ha az egészségügyi praktikákról van szó.
Az infúzió bekötése alatt már kapcsoltam is be az egyetlen doppingszerem: a zenét. Aztán az első taktusok alatt valami egészen furcsa, bizsergető érzés kerített hatalmába, meg mertem volna rá esküdni, hogy hasonlított a jókedvhez. Hetek óta először, valami javulást véltem felfedezni.
Ügyetlenül felemelkedve kezembe vettem az ágy végében fekvő kórlapomat. Ez állt rajta:
Diagnózis: kóros életkedvtelenség, csalódottság.
Javasolt kezelés: 50 mg kedvesség, napi 3× 30 mg megbecsülés, 20 mg szeretet óránként, 40 mg őszinteség, 50 mg humor, napi 5× 15 mg siker...
http://www.licium.hu/szubjektiv-blog/infuzio.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése